Aktualitások

Prof. Dr. Felföldi József„A fizikai élelmiszervizsgálati módszerek alakulása, fejlődése - generációk lánca a tudományos kutatásokban”

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara 2017 őszén jelenhetett meg Kelet-Magyarország térségében, a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban egyik legsikeresebb képzésével, az Élelmiszermérnök alapképzéssel. Ebben oroszlánrésze volt Belinszky Katalin igazgató asszony munkájának, elkötelezettségének. Dinamizmusával, kapcsolatteremtő képességével egyfajta motorja volt a kisvárdai felsőoktatás létrehozásának, az infrastrukturális és intézményi feltételek megteremtésének.

Elsősorban az ő elkötelezett és áldozatos munkájának köszönhető, hogy több magyarországi egyetem megjelenhetett a térségben, és az oktatás mellett a Központ III. Nyári Egyetemén és a 2018/2019. tanév ünnepélyes megnyitóján közvetlenül is bemutatkozhat tudományos és innovatív eredményeivel. A bemutatkozás része a Szent István Egyetem részéről elhangzó előadás is, amely ízelítőt ad az Élelmiszertudományi Kar kutatási tevékenységéből.

A szerteágazó kutatási területek közül kiválasztott szűk, de talán érdekes szegmens új szemléletű, roncsolásmentes vizsgálati módszereket mutat be. Azt a folyamatot, ahogy ez a terület az utóbbi évtizedekben a generációk egymásra épülő munkájával fejlődött és kiteljesedett. Ez a módszercsoport elsősorban a gyümölcsök és más élelmiszerek rezgéseit, hangját vizsgálja és azt, hogy ebből hogyan lehet következtetni érettségre, belső hibákra, fontos érzékszervi jellemzőkre. A módszerek és alkalmazások bemutatásával az előadás jól szemlélteti az alaptudományok, a technika, az informatika és a technológia egymásra találását, az alkalmazható tudományt, egyben arra is példát mutatva, milyen érdekes kutatásokba kapcsolódhatnak be a hallgatók is tanulmányaik során, hogyan válhatnak hallgatóból tanítványokká, majd maguk is mesterekké.

 

Budapest, 2018. augusztus 28.

 

Prof. Dr. Felföldi József
tanszékvezető, egyetemi tanár
Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar
Fizika-Automatika Tanszék

Kapcsolat

Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ              

Cím: 4600 Kisvárda, Szent László u. 18.                                                                                          Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook: https://www.facebook.com/kisvarda.fkk/                                                                  

Instagram: https://www.instagram.com/kkfkk_official/                                                             

 

Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ

Cím: 4300 Nyírbátor, Édesanyák útja 7.

Facebook: https://www.facebook.com/kkfkknyirbator/

Instagram: https://www.instagram.com/kkfkk_official/

 

Tisztelt Látogató! A Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KKFKK) weboldala sütiket használ a hatékonyabb működés érdekében.
A KKFKK Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzatát ide kattintva érheti el. Hozzájárulok a sütik használatához.