Kedves Érdeklődők!
Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, az Óbudai Egyetem 2018. szeptemberében mérnökinformatikus alapképzést (BSc) indít a Kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban (KKFKK). Ennek köszönhetően újabb elemmel bővül a központ oktatási portfóliója: a 2018/2019-es tanévtől az Óbudai Egyetem gyakorlatorientált, magas színvonalú alapképzését is választhatják a műszaki pálya iránt érdeklődők.
Képzési kínálatunk kibővítéséről a KKFKK-val szoros együttműködésben döntöttünk, ezzel is igazodva a helyi munkaerő-piaci és jelentkezői igényekhez. Mérnökinformatikus alapképzésünk olyan területen nyújt széles körű ismereteket és szaktudást, amely a hazai és a nemzetközi piac egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Hallgatóink a képzés során elsajátítják a gyakorlati szoftverfejlesztési és alkalmazói ismereteket, versenyképes és naprakész technológiai tudást szereznek, melyek birtokában sikeresen tudnak majd elhelyezkedni a munka világában.
Kisvárdai kihelyezett képzéseink célja olyan szakemberek kibocsátása, akik megszerzett műszaki és informatikai ismereteiket felhasználva képesek a tudás iránti megnövekedett regionális igény kielégítésére. A képzés hallgatóinak olyan tudást, probléma- és projektközpontú szemléletet, valamint innovatív, kritikus és nyitott gondolkodásmód elsajátítását kínáljuk, amellyel képesek lesznek megfelelni a térség gazdasági szervezetei, illetve multinacionális nagyvállalatai által támasztott követelményeknek.
Az Óbudai Egyetem nemcsak a gyakorlatorientált képzéseknek, hanem a társadalmi szerepvállalásnak is elkötelezett híve. Ezért helyezünk különösen nagy hangsúlyt a helyi önkormányzatokkal és a helyi társadalom egyéb szereplőivel közösen működtetett közösségi felsőoktatási képzési központra, mely a létrejötte óta védjegye lett a minőségi oktatásnak. Részvételünkkel egyrészről kívánjuk segíteni a fiatalok helyi boldogulását, másrészről szolgálni a helyi ipart. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy Kisvárdán olyan feltételeket teremtsünk, melyek lehetővé teszik, hogy az itt élők a jövőben helyben vállalhassanak munkát és alapíthassanak családot. A tanulás, a munka és az otthon három olyan terület, melynek összehangolása megvalósítható, az ehhez szükséges oktatási eszközöket az Óbudai Egyetem is biztosítja. A tanulni vágyó fiataloknak így nem kell az otthonuk, a kisvárdai közösség és a felsőoktatás között választaniuk: a helyben történő felsőoktatási képzéssel harmonikus egyensúly teremthető a szakmai fejlődés és a stabil családi, baráti környezet között.
Bízom benne, hogy alapképzésünk felkelti a középiskolai diákok és szüleik, valamint a továbbtanulni vágyó fiatalok érdeklődését, és kívánom, hogy a 2018/2019-es tanévben minél többeket köszönthessek képzésünk hallgatójaként.
Szeretettel várjuk leendő hallgatóink jelentkezését!
Budapest, 2017. október 11.
Szigeti Ádám
kancellár
Óbudai Egyetem